MIT TEHETÜNK A CSODÁS BŐRÉRT? Ön is észrevette

MIT TEHETÜNK A CSODÁS BŐRÉRT?
Ön is észrevette

MIT TEHETÜNK A CSODÁS BŐRÉRT? Ön is észrevette már, hogy időnként, ha nem figyel magára eléggé, a bőre (is) megsínyli? Ilyenkor fakóbbá, esetleg pattanásosabbá válhat. Elárulom, hogy véleményem szerint mi a szép bőr három legnagyobb ellensége, de természetesen szépítőkencéket is ajánlok. Lássuk tehát először az ellenségeket. Május elején jártam az ENERGY szakmai konferenciáján, ahol dr. Benkő Éva akupunktúrás orvos előadását is meghallgathattam az inzulin-rezisztencia természetes kezelési lehetőségeiről. CUKOR A Vitae magazin olvasói találkozhattak a részletes beszámolómmal a 2018. júniusi lapszámban. Nagyon sok hasznos és érdekes információt tudtam meg a témával kapcsolatban. A doktornő szerint nem kellene semmit sem édesítenünk. Nos, tény, hogy cukor hatására a bőr könnyebben elveszíti a feszességét, ragyogását, és védtelenebbé válik a külső hatásokkal – pl. dohányfüst, UV-sugárzás – szemben. KIALVATLANSÁG Erről a témáról is szó volt az említett szakmai előadáson. A minőségi, pihentető alvás ugyanis szorosan összefügg a hasnyálmirigy egészségi állapotával. A szénhidrát megfelelő bontásáért pedig ez a szervünk a fő felelős. Hősiesen bevallom, én mostanában többször éreztem magam kialvatlannak, mert 1 éves fiókám szeret éjszaka többször is létszámellenőrzést tartani. Jó pár ilyen éjszaka után kevésbé éreztem vonzónak magam, halvány karikák is megjelentek a szemem alatt. A minőségi alvás hiányától gyengül az immunrendszer, a bőr pedig nehezebben képes regenerálódni. Igyekeztem ezen a téren is utolérni magam, és ettől nemcsak jobb a közérzetem, hanem a bőröm is újra élettel telibb. STRESSZ Nem hiszek abban, hogy elkerülhetjük a stresszes helyzeteket az életünkben. Abban hiszek, hogy megtanulhatjuk kezelni ezeket a szituációkat. Stressz hatására szervezetünkben megemelkedik a kortizol hormon szintje, s ez olyan hormonális változásokat indít be, amelyek fokozzák a faggyútermelést. Ennek hatására a bőr zsírosabbá, pattanásosabbá, mitesszeresebbé válik. Bőrünk feszességéért, tömörségéért a kollagén felelős. Stressz hatására a kollagén lebontása fokozódik, így bőrünkön könnyebben jelennek meg az apró ráncok. MIT TEHETÜNK MÉG BŐRÜNK SZÉPSÉGÉÉRT? A RENOVE arcápoló készítményei közül válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb krémet. A Föld jellegű CYTOVITAL RENOVE táplálja az érett, ráncosodásra hajlamos bőrt. Összetevői segítik a bőrsejtek megújítását és rugalmasságát. A Tűz elemhez tartozó tulajdonságokat magában foglaló RUTICELIT RENOVE-t minden bőrtípusra ajánlom, mivel könnyű, revitalizáló hatású hatóanyagokat tartalmaz. Erősíti a (hajszál) erek falát, rugalmasságát, támogatja a vérkeringést. A Víz jellegű ARTRIN RENOVE a fáradt, érzékeny, színét vesztett bőr ápolója. Védi, hidratálja a száraz bőrt, és segít eltüntetni a szem alatti karikákat. A Fém elemet képviselő DROSERIN RENOVE a száraz, elvékonyodott bőr megújítója, az extra száraz bőr megfelelő ápolója. Viszontagságos téli időjárás esetén minden bőrtípusra ajánlom, mivel védi a bőrt a külső hatásokkal szemben. A Fa elemhez tartozó PROTEKTIN RENOVE krémet akkor ajánlom, ha valakinek kombinált vagy zsíros az arcbőre, illetve hajlamos a pattanásokra, gyulladásokra, kiütésekre. A jövőben tehát fogyasszon Ön is kevesebb és természetes édesítőszert (vagy egyáltalán ne édesítsen semmit), engedje meg magának a pihentető alvást, találjon rá arra a technikára, ami legjobban segíti Önt a stressz enyhítésében, és használja a RENOVE termékcsalád arcápoló krémjeit! KELEMEN LÍVIA Fitoterapeuta, ternészetgyógyász Energy klubvezető, Balatonfüred ENERGY TIPP: Szeptemberi akciónkban klubtagjaink kedvezménnyel vásárolhatják meg – többek között – DROSERIN RENOVE készítményünket is!

 

Tovább a postra

Cím: 1146 Budapest XIV. kerület, Istvánmezei út 2

Értékelés: 4.9

Nyitvatartás:

Hétfő:09:00 - 17:00
Kedd:09:00 - 17:00
Szerda:09:00 - 17:00
Csütörtök:09:00 - 17:00
Péntek:09:00 - 17:00
Szombat: -
Vasárnap: -

Telefonszám: +36 1 354 0910

Weboldal: www.energyklub.hu

Koordináták: 47.5040131, 19.0897141

Energy Magyarország további ajánlatai

MIT TEHETÜNK A CSODÁS BŐRÉRT? Ön is észrevette

MIT TEHETÜNK A CSODÁS BŐRÉRT? Ön is észrevette már, hogy időnként, ha nem figyel magára eléggé, a bőre (is) megsínyli? Ilyenkor fakóbbá, esetleg pattanásosabbá válha ...

Bővebben

Üzleti ÉS JÖVEDELEMSZERZÉS EGYBEN! Üzleti navigátor rovatunkba

Üzleti navigátor: EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS ÉS JÖVEDELEMSZERZÉS EGYBEN! Üzleti navigátor rovatunkban szeretnénk segítséget nyújtani azon munkatársainknak, akik egészségük védelme, a betegs ...

Bővebben

Egészsége megőrzése érdekében: SZEPTEMBERRE AJÁNLJUK FIGYELMÉB

Egészsége megőrzése érdekében: SZEPTEMBERRE AJÁNLJUK FIGYELMÉBE! Itt a szeptember, még élvezhetjük a jóidőt, érdemes az indián nyár utolsó napjait 100%-ban kihasználni mielőt ...

Bővebben

KEZÜNKBEN AZ INKÁK KINCSE Számos új termék került

KEZÜNKBEN AZ INKÁK KINCSE Számos új termék került a klubok polcaira a közelmúltban. A klubtagok folyamatosan kérdezgetik a termékekről a véleményünket, kíváncsiak a tapa ...

Bővebben

SZEPTEMBERI AKCIÓK II.: ŐSZI FELKÉSZÍTÉS - IMMUNERŐSÍTŐ

SZEPTEMBERI AKCIÓK II.: ŐSZI FELKÉSZÍTÉS - IMMUNERŐSÍTŐ CSOMAG Exkluzív klubajánlat: kizárólag a klubokban elérhető! Vironal + Grepofit + Flavocel terápiás csomag: 14 300 Ft ...

Bővebben

MÉG 5 NAP AZ AUGUSZTUSI AKCIÓKBÓL! Az augusztusi

MÉG 5 NAP AZ AUGUSZTUSI AKCIÓKBÓL! Az augusztusi akciós termékek listája: Visage olaj: 2.900 Ft, 18 pont Gynex gyógynövénycsepp: 5.900 Ft, 36 pont Imunosan: 3.900 Ft, 24 pont Grepofit Drops ...

Bővebben

AUGUSZTUSI AKCIÓNK "SZTÁRJA": A GYNEX! Harmonizálja a hormonrendsz

AUGUSZTUSI AKCIÓNK "SZTÁRJA": A GYNEX! Harmonizálja a hormonrendszer működését. Jótékonyan hat a pajzsmirigy működésére. Növeli a menstruáció előtti komfortérzetet. Támogatja az im ...

Bővebben

Az AUGUSZTUSI AKCIÓNK-ban klubtagjaink által kedvezményesen megvás

Az AUGUSZTUSI AKCIÓNK-ban klubtagjaink által kedvezményesen megvásárolható GREPOFIT DROPS-ról a következőket érdemes tudni: A vírusok, baktériumok és gombák széles palettájával szemb ...

Bővebben

HOGY MI IS AZ 5 ELEM ÉS

HOGY MI IS AZ 5 ELEM ÉS HONNAN JÖN EGYÁLTALÁN? A Pentagram termékek kapcsán sokszor hivatkozunk az 5 elem tanára, így sokaknak evidens a válasz, de biztosan vannak olyanok is, akiknek új az ...

Bővebben

HALLÓ EGÉSZSÉG! :-) Bioinformációs, gyógynövényalapú készít

HALLÓ EGÉSZSÉG! :-) Bioinformációs, gyógynövényalapú készítmény hallásproblémákra, füllel kapcsolatos panaszokra, herpeszre, fogfájásra és bőrproblémákra. További infó:

Bővebben

HAVI KEDVEZMÉNY ENERGY KLUBTAGOKNAK: SZAPPANOK ÉS SAMPONOK A Pentag

HAVI KEDVEZMÉNY ENERGY KLUBTAGOKNAK: SZAPPANOK ÉS SAMPONOK A Pentagram akción túl egyéb kedvezményeket is kínálunk júliusban: Most minden Energy szappan: 750 Ft / db. Most minden Energy s ...

Bővebben

Sokan fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogyan

Sokan fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogyan tudnánk segíteni a panaszaikon, illetve hogyan válhatnak klubtaggá. Ezúton is szívből javasoljuk mindenkinek, hogy vegye fel a kapcsolatot a ...

Bővebben

HAVI KEDVEZMÉNY ENERGY KLUBTAGOKNAK: PENTAGRAM AKCIÓ A mai napig

HAVI KEDVEZMÉNY ENERGY KLUBTAGOKNAK: PENTAGRAM AKCIÓ A mai napig világújdonságnak számító, egyedülálló Pentagram® gyógynövénycseppek és gyógynövénykrémek kedvezme ...

Bővebben

Júniusi ajánlatunk A júniusi meleg a megszokottnál valamelyest

Júniusi ajánlatunk A júniusi meleg a megszokottnál valamelyest csapadékosabb időjárást tartogat számunkra. Szélsőséges hőmérséklet-változásoktól nem kell tartanunk, és ennek már c ...

Bővebben

VISAGE WATER arclemosó tonik - naturkozmetikum, kizárólag

VISAGE WATER arclemosó tonik - naturkozmetikum, kizárólag természetes összetevőkből Tisztítja, tonizálja és hatékonyan regenerálja a bőrt, hosszú időn át megőrzi üdeségét és éle ...

Bővebben

Az Energy termékek különlegességei A PENTAGRAM® RENDSZER - VILÁG

Az Energy termékek különlegességei A PENTAGRAM® RENDSZER - VILÁGÚJDONSÁG A REGENERÁCIÓ TERÉN - A Pentagram® regeneráció alapja a bioinformációs terápia és az emberhez való holiszti ...

Bővebben

IMUNOSAN A természet leghatékonyabb egészségvédő anyagainak egye

IMUNOSAN A természet leghatékonyabb egészségvédő anyagainak egyedülálló kombinációját tartalmazó, bioinformációs készítmény Az Imunosan alkotóelemei erősítik a szervezet (specifi ...

Bővebben

A SZELLEMI ÉS A FIZIKAI TELJESÍTŐKÉPESSÉG NÖVELÉSE

A SZELLEMI ÉS A FIZIKAI TELJESÍTŐKÉPESSÉG NÖVELÉSE - Stimaral gyógynövénycsepp • AZ AGYMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA • TANULÁSI ZAVAROK • ÚJ KÖRNYEZETHEZ, STRESSZHEZ VALÓ ALKALMAZKODÁS ...

Bővebben

Előzzük meg az anyagcsere-problémákat, a cukorbetegséget és

Előzzük meg az anyagcsere-problémákat, a cukorbetegséget és a hormonrendszer betegségeit – természetes módszerekkel! Holnap Energy Szakmai Konferencia! Az Energy Magyarország Kft. 2018. ...

Bővebben

Annona muricata forte bioinformációs szoliter gyógynövény-koncent

Annona muricata forte bioinformációs szoliter gyógynövény-koncentrátum » FERTŐZŐ BETEGSÉGEK » IDEGRENDSZERI ZAVAROK, STRESSZ, DEPRESSZIÓ » MAGAS VÉRNYOMÁS » CUKORBETEG ...

Bővebben

Köhögés, nátha, eldugult orr, fájó torok, kialvatlanság

Köhögés, nátha, eldugult orr, fájó torok, kialvatlanság – Ilyenkor minden segítség jól jön, és igaz lehet ez még áprilisban is, ha a tavasz első napjaira is - A CISTUS és a VIRONAL ...

Bővebben

Egy ENERGY-baba története Hogy is volt? Féléves leszek, és

Egy ENERGY-baba története Hogy is volt? Féléves leszek, és anyukám közvetítésével szeretném elmondani Önöknek, mi minden előzte meg a születésemet, és hogy mely Energy készítménye ...

Bővebben

Organic Nigella Sativa a természet tiszta kvintesszenciája AZ ÓKORI

Organic Nigella Sativa a természet tiszta kvintesszenciája AZ ÓKORI EGYIPTOM LEGENDÁS OLAJA A SZÉPSÉGÉRT ÉS AZ EGÉSZSÉGÉRT » javítja az emésztést, a gyomor, a máj és a bélrendszer m ...

Bővebben

Energy Zöld élelmiszerek Az olykor szuper élelmiszereknek is

Energy Zöld élelmiszerek Az olykor szuper élelmiszereknek is nevezett zöld élelmiszerek kizárólag természetes, minimális mértékben kezelt forrásokból származnak, és jelentőségük hat ...

Bővebben